otthon, édes otthon :)
Ezt a bejegyzést a vonaton írom, de természetesen csak akkor tudom felrakni, ha hazaértem. Nehéz volt számomra az indulás, még akkor is ha tudom, hogy 1 hónap múlva megint megyek haza. De inkább mesélek most a hétvégéről.
Eléggé szoros programot csináltam magamnak, de nem bántam meg mert sok emberrel tudtam találkozni akivel elterveztem és ez nagyon jó volt. És azon felül, hogy mindenkivel találkoztam akivel elterveztem, egy csomó véletlen találkozás is történt amik mégjobban feldobták a napomat. Bár a családom ennek nem annyira örült (meg is értem őket), de azért velük is voltam… :) Pénteken reggel negyed 8-ra értem Győrbe, oda kijött értem kedves Édesapám, amit még egyszer köszönök neki. Otthon reggelivel vártak Zsuzsi nővéremék, az is jó volt nagyon. Délelőtt bementem a suliba, már kellett egy kis gimis levegőt szívnom. Jó érzés volt a folyosókon sétálni, tényleg hiányzik azért… Meg hát jó volt a diákokkal, tanárokkal találkozni, régen láttam őket. Persze Andi néninél is jártam, kaptam egy jó kis kávét, ami aznap nagyon rám fért. :) Délután fodrásznál voltam (már belekapott a szél a hajamba, ideje volt levágatni =)), valamint találkoztam Borival (akit már nem is tudom mióta nem láttam, mert hogy ő is egy nagy világutazó :)) és Zsófival. :) Ja és én mentem aznap öcsémért az iskolába. Ő csak annyit tudott, hogy jövök haza, de nem gondolta hogy én megyek érte…hát meg is lepődött, de nagyon örültünk egymásnak. Késő délután pedig Julcsi nővéremmel utaztunk fel Pestre, én meglátogattam rég nem látott Bérmamamámat. Nagyon jó volt látni és beszélgetni vele kicsit. Este pedig otthon voltunk, beszélgettünk.
Szombaton délelőtt tesókkal társasoztunk, elsétáltunk a boltba (Julcsi, Vili, Sebi meg én), meg úgy elvoltunk. Délben pedig családi ebéd volt, Mamámmal, kedves nagybátyámmal (akit szintén nem gyakran látok sajnos). Bátyám is jött, de sajnos nekem akkor már mennem kellett, indultam a szalagavatóra. De azért legalább őt is láttam, aztán majd karácsonykor tudok vele is többet beszélni. :)
Szalagavatón pedig találkoztam a drága Bogival :), Zsuzsival, Eszterrel, Kiszivel, Danával, Martinnal…és még sorolhatnám (őket azért említettem név szerint mert egy padban ültünk :)). Nagyon jó volt őket is látni. Aztán az edzőtáborban pedig még mindenki mással is összefutottam, tanárok, diákok, öregdiákok, nagyon élveztem és végre megint őnmagam voltam. :) Sajnos ez kint néha nehezen megy. A szalagavató egyébként nagyon szép volt, és egyben fura érzés is. Nosztalgiáztunk kicsit, jó volt látni az alattunk járókat, hogy most ők is eljutottak idáig. És itt szeretnék nekik még kitartást kívánni a következő pár hónapra! A pannonhalmi BÚ-sok (Barátok Útja) is ott lehettek a meghívásnak köszönhetően, jó volt a csapattársakkal (meg a nem csapattársakkal is) találkozni.
(Most nagyon nyikorog ez a laptoptartó a vonaton, úgyhogy azt hiszem később befejezem…)
Szóval a szalagavató nagyon szép volt...Örülök, hogy ott lehettem.
Vasárnap Julcsival, Sebivel, Vilivel meg Apuval mentünk templomba. Jó volt, hogy végre mindent értettem a misén. Na meg ott is láttam néhány régi arcot. :) Ezután már nem volt sok idő sajnos, délben induét a vonatom. Megebédeltem, még játszottunk kicsit, aztán indultunk Tatabányára. Ott még beugrottam egy újságosba... :)
És most újra itt vagyok Vaihingenben. :)
Tényleg nagyon szép hétvégém volt, és ezt sok embernek köszönhetem. És köszönöm a családomnak, hogy megértik, hogy nem tudtam végig otthon lenni. De boldog voltam, hogy velük is találkoztam és beszéltem... Mert nagyon hiányoznak mindig...
Ja és az edzőtáborban a szalagavató végén, olyan szépen hullottak a falevelek. :)
Volt még egy-két érdekes érzésem. Például mikor szombaton az ünnepségen a Himnuszt énekeltük...hát kirázott a hideg rendesen. Durva volt. :P Meg például mikor bementem a szobámba kerestem a villanykapcsolót. Mert itt alacsonyabban van mint otthon, és ezért fura volt. :) Na szóval tényleg annyira jó volt ez a hétvége, nem tudom elégszer leírni.
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!!!!!
És még valami: Bátyámnak születésnapja van: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT DOMI!!!!! :)