tanfolyam
Ma délelőtt volt az első óránk a tanfolyamon... :) Furcsa volt kora reggel felkelni, de nem volt vészes. :) Tegnap este még jól megnéztem a térképet, hogy hová kell menni, meg ilyesmi, le is fotóztam. :) Kb. 12 perc vonatútra van Bietigheim-Bissingen nevű város, na oda járok. Leszálltam, persze egyből rossz irányba akartam indulni, de szerencsére inkább megkérdeztem egy járókelőt, hogy merre van a Marktplatz, ugyanis kb. ott van a suli is. Kedvesen útba igazított, aminek nagyon örültem. :) Az állomástól kb. 10 percet kell csak sétálni, nagyon jó helyen van. Na de az épület megtalálása még kicsit nehézkes volt, de végül sikerült. :)
Nos ugye nyilván csak külföldiek vagyunk ott, mivel úgy tanítják a németet ott mint idegen nyelvet. Nagyon durva, kb. mindenki máshonnan jött. Megpróbáltam mindent megjegyezni, nem biztos hogy sikerült, de felsorolok néhányat: szóval volt ott japán, kóreai, kínai, francia, szenegáli, román, spanyol, török, amerikai, angliai, görög...Többre most nem emlékszem. :P Furcsa volt, hogy milyen sok helyről jöttünk. Na meg aztán én eddig azt hittem, hogy akcentussal beszélek. És ez nyilván így is van, hiszen nem tudnék anélkül...de a többiekhez képest...hát komolyan néhány embernél nagyon kellett koncentrálnom hogy megértsem mit mond. :) De jó élmény volt.
Megadták a könyv címét amit meg kell vennünk, már alig várom, hogy eljussak egy boltba és átlapozgassam. Már házit is kaptunk, levelet kell írni... :) Ennek is örültem.
A korosztály egyébként felnőtt, én vagyok a legfiatalabb, de az engem követő is minimum 30 éves. :) Szóval ez egy kicsit vicces, de ez várható volt, hétfő délelőtt a korombeliek nem nagyon érnének rá.
Szóval jó volt, már várom a következő hetet.