Jahresfeier, Konzert
Kezdek megőrülni a gépemtől, már majdnem kész volt a bejegyzésem, erre egyszercsak újraindult... Na mindegy.
Szóval...Ezen a hétvégén is túl vagyok, de jó volt szerencsére. Pénteken volt főpróba, ami már egész jól sikerült, úgyhogy már reméltük, hogy szombaton is menni fog a dolog. Így is lett, a délutáni és az esti előadás is jól sikerült, bár az utóbbiban volt egy két hiba. Az egyik lány elfelejtette, hogy ő jön, volt kb. 2 másodperc szünet, és én jöttem utána, szóval gondoltam akkor inkább csinálom, minthogy álljon a műsor. Utána mondták is hogy jól tettem. :) Viszont én meg a kiszúrást nem csináltam szépen este...délután jó volt. :)
Andrea felvette a kamerámmal az egészet, de egyelőre nem sikerült feltöltenem, még próbálkozom és akkor hátha meg tudjátok nézni. A körülmények nem voltak a legjobbak, de a lényeg látszik rajta. :)
Tegnap pedig Leonbergben voltam, egy nagyon szép hangversenyre hívtak meg Reinhard-ék. Koncert előtt még volt sok időnk, ott náluk társasoztunk. Aztán pedig mivel K. Attila volt a karmester, vele is találkoztam utána, jó volt újra beszélni vele egy kicsit. És meghívott egy kis ünneplésre a kórussal meg a zenekarral, megmutatta hol dolgozik. :) Aztán volt ott egy kis vacsora, találkoztam régi ismerősökkel, jó volt velük beszélgetni, nagyon aranyosak voltak. Én az elején kicsit kínosan éreztem magam, mert hát így hirtelen hívtak meg, de aztán mindenki nagyon jófej volt, szóval jól éreztem magam. :)
Jó volt ez a hétvége... :)
Most pénteken még szeretnék menni Stuttgartba, megnézni a karácsonyi vásárt. Vasárnap meg lehet, hogy a családdal megyünk Ludwigsburgba, szintén a vásárba, azt mondják az nagyon szép szokott lenni. :)
Jövő héten pedig irány haza...igaz, hogy csak pénteken, de akkor is. :) Nagyon jó lesz, már készülök...