síelés - Jungholz

2013.01.27 11:56

Túléltem! :D 

Jajj nagyon jó volt tegnap. :) Élveztem az egész napot. Na de elmesélem mi hogy volt. :)

Reggel negyed 6-kor indultunk itthonról, a busz 3/4 6-kor indult a városból. Reggelit a buszon fogyasztottuk el, mindenki azt amit hozott magával. Nekünk az anyuka finom péksütiket, perecet meg ilyesmit pakolt. (Ő nem volt, nem tud síelni, meg amúgy sem annyira sportos.) És akkor kb. 9-kor megérkeztünk a síterepre amit Jungholz-nak hívnak. Nem annyira nagy, de nem is kicsi. :) Még a buszon elmondták a csoportbosztást, én annyit tudtam, hogy a bácsihoz kell mennem aki olvasta a névsort. :D De aztán ő mondta, hogy nem ő lesz az oktatónk, csak délelőtt vele leszünk, mert a mi tanárunknak még ki kellett fizetnie a síbérleteket. Na akkor csúsztunk egyet, és mondta ez a bácsi, hogy akkor mi mehetünk egyedül, és akkor még ebédszünet előtt egy órával menjünk a buszhoz és ott lesz az oktatónk. Na így is volt, mentünk párat egyedül, az volt kb. a bemelegítés. :) És akkor fél 11-kor jött már a tanár is velünk. Ja egyébként négyen voltunk a csoportban, és én voltam egyedül lány. :D Az elején megijedtem, hogy húha, hogy fogom bírni a tempót, de szerencsére megálltam a helyem. :) Az ebéd szintén a buszban és akörül volt, az is az otthonról hozott kis szalámis kenyerekből állt. :) És akkor fél 1-kor folytattuk a tanulást. Jó feladatok voltak, élveztem. De aztán egyre jobban fáradtam. Ez azért is volt, mert a felvonók 80%-a csákányos volt, és mi csak azzal utaztunk (még az elején mentünk kettőt a beülőssel). Na és engem az nagyon lefárasztott, sokkal kényelmesebb mikor leülhetek. :D Bár itt még a beülős sem volt olyan jó, mert nem volt lábtartó, én meg féltem hogy leesik a lécem... XD Amire természetesen kb. 0,000001 % lett volna. :D Ja és amiért még nem szeretem a csákányost, hogy mindig nehezen szállok ki belőle...na ez az első alkalommal meg is mutatkozott, kiszálltam és eldőltem. :D Amúgy egészen a végéig nem is estem el, és mikor már az utolsó kört mentük, persze borultam egyet, de gőzöm sincs hogy hogyan sikerült. :P Amúgy volt egy gyerek (nem csoportombeli) aki elvileg nagyot esett és haza is vitték, de először jött a helikopter meg minden... Aztán itthon mesélte az anyuka, hogy épp bevásárolni volt, mikor hallotta, hogy az előtte lévő házaspár teljesen kiborulva beszél arról, hogy mit mondtak a telefonban, mi baja a gyereknek. És akkor félt, hogy talán nekünk is bajunk esett, sietett haza hogy megnézze telefonált-e valaki, de aztán megnyugodott mikor látta hogy senki. :) A kisgyereknek nem tudom mi baja lett pontosan, csak annyit hallottam hogy a térdével volt valami. Na szóval 3-ig síeltünk, fél 4-kor indultunk haza. Szerencsére odafele meg visszafele sem volt dugó, úgyhogy nem volt vészesen hosszú az út. :) Az idő egyébként gyönyörű volt, végig sütött a nap. Délben nulla fok volt. :) Szóval szerencsénk volt nagyon. A sícuccom is nagyon jó volt, szóval tényleg minden rendben volt. És egy hét múlva folytatás!! :)

Ma 10-ig aludtunk, elég jól esett. :)